Igényérvényesítés és vitarendezés
Kapcsolattartó
Irodánk kiemelten kezeli mind az ügyfeleink által, mind pedig a velük szemben megfogalmazott követelések és egyéb jogi igények érvényesítésével összefüggő kérdéseket. Ennek megfelelően a követeléskezelési és igényérvényesítési gyakorlatunk kiterjed a peres és nem-peres eljárások teljes körére, a rendes és választottbíróságok előtti peres eljárásoktól a végrehajtási, illetve felszámolási eljárásokig bezárólag.
Az üzleti életben jellemzően előforduló, szerződésszegésen alapuló követelésekkel összefüggő jogviták mellett számos speciális tárgyú igény hatékony érvényesítése kapcsán rendelkezünk gyakorlati tapasztalattal, mint a munkaügyi perek és az egészségügyi kártérítési perek, illetve az ingatlanok tulajdonjogára vagy használati viszonyaira vonatkozó perek.
Üzleti jogviták
Támogatjuk ügyfeleinket az érintett követelések jogi minősítésében, valamint az igényérvényesítéshez szükséges tartalmi és eljárási előfeltételek azonosításában, ezen információk alapján pedig segítünk a hitelezői vagy egyéb jogosulti pozícióban levő megbízóink céljait leghatékonyabban szolgáló – jellemzően polgári peres vagy felszámolási – eljárás azonosításában, valamint annak során teljes körű ügyvédi képviseletet biztosítunk. Az adósi vagy egyéb kötelezetti pozícióban levő ügyfeleink számára segítünk azonosítani a velük szemben indított igényérvényesítést esetlegesen kizáró vagy korlátozó jogi körülményeket, mint például az elévülést vagy a kötelező előzetes nyilatkozatokat, valamint azonosítjuk az egyes eljárási cselekmények esetleges jogsértő elemeit és az igényérvényesítés eredményes elhárítása érdekében megtesszük a konkrét élethelyzetben alkalmazható jogi intézkedéseket.
Munkaügyi perek
Irodánk mind a versenyszféra szereplői, mind pedig a közintézmények, köztulajdonban álló gazdasági társaságok és a közszféra egyéb szervezetei által létesített munkaviszonyok és a foglalkoztatásra irányuló egyéb speciális jogviszonyok vonatkozásában – elsősorban munkáltatók számára – nyújt munkajogi tanácsadást és biztosít teljes körű perképviseletet az egyéni és kollektív szerződéses jogviszonyokkal, illetve a munkajogi felelősséggel kapcsolatos jogvitás ügyekben. Tapasztalatunk az olyan speciális munkajogi szakkérdésekre is kiterjed, mint például a munkáltatói jogutódlással, a csoportos létszámcsökkentéssel vagy a kiszervezéssel összefüggő munkaügyi konfliktusok kezelése.
Ingatlanokat érintő jogviták
Az ingatlanjog és vagyongazdálkodás keretében megszerzett tapasztalatunk segítségével teljes körű jogi képviseletet biztosítunk ingatlanok tulajdonjogát, birtokviszonyait és használatát érintő jogvitákban és perekben, valamint az ingatlanokat érintő végrehajtási eljárások során.
Sajtóban és a médiában elkövetett jogsértések
A sajtó-és médiajog területén ellátott megbízásaink körében biztosítjuk az egyes jogsértő médiatartalmak és egyéb cselekmények jogi minősítését, a kapcsolódó jogkövetkezmények azonosítását, valamint a szükséges jogi intézkedések megtételét, különös tekintettel a személyiségvédelmi és a sajtóhelyreigazítási ügyekre, a közszereplőket érintő vitás élethelyzetekre, valamint a közösségi média felületein és a mesterséges intelligencia használatával megvalósított – például fake news vagy a kép- és hangmással való egyéb visszaélések nyomán megvalósuló – jogsértésekre.
Egészségügyi kártérítési perek
Az egészségügyi jogi szakterületen megszerzett tapasztalatunk alapján megbízóink részére peres képviseletet biztosítunk a betegek vagy hozzátartozóik által indított egészségügyi kártérítési jogvitákban és peres eljárásokban.
Felsőoktatási jogviták
Teljes körű perképviseletet biztosítunk a felsőoktatásban különböző státuszban foglalkoztatott személyek kapcsán felmerülő speciális munkajogi felelősségi, minősítési és egyéb hasonló jogviták során, továbbá a hallgatói jogviszonyokat érintően az egyes intézményi intézkedések, például a hallgatói jogviszony megszüntetése, az egyes képzési formákba történő be- és átsorolás, a kreditszámítás, illetve a végbizonyítvány és az oklevél kiadása kapcsán.
Közérdekű adatigényléssel összefüggő perek
Az adatvédelemmel és információszabadsággal összefüggő szakterületen megszerzett tapasztalatunk alapján ügyfeleink számára hatékony jogi képviseletet biztosítunk a közérdekű adatigénylésekkel összefüggésben indított perekben.